A szappanoperák szomorú komplikációi szinte megmagyarázhatatlanok. Fentebb a ‘Nő fehérben’. Karen Adams (jobbra) elvált Dr. Kirk Hardingtól (balra), mert a férfi törvénytelen gyermeket szerzett sógornőjének, Janetnek (fent a halálos ágyon).

a Life című amerikai magazin 1942. április 27-i számából

MEANING

szappanopera: Szappanopera

ORIGIN

Szappanoperában:

– soap arra utal, hogy az amerikai rádióban az ilyen sorozatok korai szponzorai gyakran szappangyártók voltak;

– opera az ezekben a műsorokban bekövetkező drámai események nagyságrendjére utal (a korábbi horse opera visszhangja, amely a westernfilmet, később a western televíziós sorozatot jelölte; ebben az értelemben a horse opera 1923-ban igazolt, de a kifejezés már a 19. század első felétől használatos volt a lovakkal foglalkozó szórakoztató műsorok jelölésére).

A szappanopera legkorábbi általam talált említése a The Pittsburgh Press (Pittsburgh, Pennsylvania) 1938. március 6-i számából származik:

Chicago a “szappanopera” hazája, egy furcsa elnevezés, amelyet a rádiósok ragasztottak a reggel és délután hallható sorozatdrámákra. A szappangyártók voltak az elsők, akik ezeket a délutáni sorozatokat széles körben használták, és mivel a színészek színészek, az elnevezés megragadt.”

A szappan tragédia szinonimája először a Those Radio Soap Tragedies, by Charles A. Maddry, a floridai Jacksonville-i Avondale Baptista Gyülekezet lelkésze, aki a The Christian Century 1938. augusztusi számában jelentette meg:

“Szappanos tragédiáknak” nevezem őket – bár néhány közülük zsíros, babos és lisztes tragédia -, mert a szappan kegyelméből könnyeket ejthetek ezekért a szereplőkért, akik oly sokat szenvednek az élettől.

A Chatham Press (Chatham, New Jersey) 1940. március 15-i száma összehasonlítást állított fel a szappanoperák és a lóoperák között:

HALLGATNAK A NŐK?

A rádió szerint igen, és “szappanoperákat” tálal, amelyek mellett a “lóoperák” klasszikusok. A nappali órák 84,92 százaléka, amikor a szabadidős osztályhoz tartozó emberek, a hölgyek mindannyian, leülnek és hallgatják, a sületlenségekkel telik. (A New Rochelle-i nőknek van egy “Nem hallgatom” paktumuk.) És az a tény, hogy ezek a műsorok eredményeket érnek el és hatással vannak az eladásokra, bizonyít valamit?
Mindamellett, hogy ez kifejezetten “Ladies First”. Ha az idióta szint felett állnak, akkor mondják ki. Egy filléres képeslap egy tonnát nyom, ha egy kereskedelmi program javaslatát hordozza. A rádiót vásárlók zsebidege érzékenyebb, mint egy denevér szárnya.”

A Rotarian 1940 júliusában jelent meg a Can US Radio Regulate Itself? No!”, amelyben Paul Hutchinson, a The Christian Century vezető szerkesztője azt írta:

Hallgatta valaha a nappali műsorokat? Sajnos a The Rotarian olvasóinak többsége nem sokat hallgatott nappal. Én sem, amíg körülbelül két évvel ezelőtt le nem szálltam az ágyban egy hat hónapos tartózkodásra. Nos, ha ki akarja mérni az emberi csöpögés mélységeit – hogy egy olyan szót használjak, amelyet kollégista lányaim kifejezőnek találnak -, akkor merem megkockáztatni, hogy töltsön el egy hetet, csak egy hetet, és hallgassa a rádió reggeli szappanopera-tragédiáit. Ezekben a reklámgonoszság a legmélyebbre hatol. A műsorok negyedóránként változnak, és a legtöbb esetben a 15 percből körülbelül négy percig tart a bemondó palavere. De még az a tartalmatlan “Hölgyeim, tudják-e, hogy…” sem olyan ostoba, mint az, ami utána következik.”

A Life című amerikai magazin 1942. április 27-i számában jelent meg a Soap Operas and Freaks: A nappali sorozatok szomorúak, amely a következőket tartalmazza:

A rádiónak csodálatos sokszínűsége van. Vannak csodabogár műsorai, mint például a ‘Go Get It’, amelynek versenyzőit szeszélyes küldetésekre küldik. Vannak intellektuális fórumai, mint a ‘Kerekasztal’, ahol főiskolai professzorok szerepelnek. Vannak szappanoperák is.
A szappanoperák, amelyeket azért hívnak így, mert sok szponzor szappant árul, 15 perces nappali sorozatok, amelyeket a háziasszonyoknak szánnak. Egyesek “mosódeszkás síróknak” hívják őket. Központi figurájuk általában egy nemes asszony, aki megpróbálja helyrehozni mások gondjait. Soha senki nem tudta, hogy egy szappanopera-hősnő milyen bajokat lát. Az epizódok el vannak itatva könnyekkel, gyötrelmekkel, bonyolult félreértésekkel. Mégis Sandra Michael, a “Vihar ellen” című szappanopera szerzője idén megkapta a Georgia Egyetem Peabody-díját kiváló munkájáért, és azért, hogy új szellemiséget oltott a nappali drámákba.

Nem sokáig tartott, amíg a szappanoperát átvitt értelemben bármilyen valószínűtlen, szövevényes vagy érzelmes történetre használták. A legkorábbi ismert használat Raymond Chandler (1888-1959) amerikai regényíró A hölgy a tóban (1944) című regényében található:

Még aznap este összepakolt és lement. Többé nem láttam őt. Nem is akartam többé látni. Egész hónapban egy szót sem hallottam Murielről, egyetlen szót sem. Fogalmam sincs, hogy hol lehet. Talán egy másik sráccal. Remélem, jobban bánik vele, mint én. Köszönöm, hogy meghallgattad a szappanoperát.

A szappan rövidített formája először a Szappanoperák csak szappanoperák? Húszmillió nő hallgatja naponta a sorozatokat, és talál bennük egy álomvilágot. Vajon jó vagy rossz ez a hatás? írta John K. Hutchens (1905-95) amerikai író és könyvkritikus, amely a The New York Times Magazine 1943. március 28-i számában jelent meg:

Nem minden “szappanopera” olyan szomorú, és nem mindegyik készül úgy, mint egy gép által.

A szappanok rövidítése először 1964-ben, Frederik Pohl (1919-2013) amerikai sci-fi írónak a Galaxy magazinban megjelent novellájában szerepel:

A leszerelésed utáni évben idegösszeomlásod volt, űrcafard, ahogy a szappanoknál nevezik. Sárgaláznak hívtuk a Holdon.

A felismert egyes számban inkább soapie, mint soapy. A New York Times 1974. július 1-jei számában, a Morning Afternoon Evening Cable TV rovatban:

“Lányok bátrak” (1939). A Lane nővérek, John Garfield, Claude Rains. Egy szappanopera, persze. És keltezésű. De kellemesen vidám.

Like Loading…